4308 Szobi kistérség

Bernecebaráti 942 lakosú határközség Rétságtól 27 kilométerre, északnyugatra fekszik. Ősi település, a Börzsöny-hegység északnyugati oldalán, az Ipoly völgyében. 1928-ban egyesült Bernece és Baráti, ez az ősi Árpád-kori település. Szláv eredetű nevének jelentése: sáros. Bernece első okleveles említése 1245-ből való, míg Barátit 1158-ban említik először, amikor Adorján fia István a települést a Garam melletti bencéseknek adományozta.
A falu nevezetes személyisége volt Szokolyi Alajos, aki az első újkori olimpián, Athénben a 100 méteres síkfutásban harmadik helyezést ért el. 1897-ben az ő kezdeményezésére alakult meg a Magyar Atlétikai Szövetség. Sírja a Felső temetőben található, kastélya falán emléktábla van. Szintén a temetőben található Sisa Pista /Benkó István/, a Börzsöny hegység utolsó betyárjának sírja. A falu szülötte Tóth Imre író, az Ipolymenti palóc tájszótár megalkotója, valamint a Palóctrilógia és a Boldog Palócok unokái című regény írója.
A Mária mennybemenetele tiszteletére szentelt középkori eredetű római katolikus templom messziről uralja a tájat. Az egyhajós templom homlokzat előtti tornya és hajójának falai részben román koriak, szentélye és csehsüveg boltozata már 1754-ből való. A homlokzaton középkori részletek, a belsőben pedig mozgalmas barokk főoltár látható, dicsfény övezte Assunta-szoborral.
A Huszár-kastély /Széchenyi utca 23./ a XVIII. században, barokk stílusban épült. Az emeletes XVIII. Századi épület a park végén helyezkedik el. A kastély bejáratával szemben Nepomuki Szent János szobra áll.
Szintén a Széchenyi utcában található a tájház, mely a régi palóc építészet emlékeit viseli magán.

Ipolydamásd 387 lakosú határközség Szobtól 4 kilométerre, északnyugatra fekszik. A helység területén a régészeti ásatások késő vaskori sírokat és törökkori leleteket találtak. Neve először 1262-ben fordult elő „Damas” néven, ekkor királyi birtok volt, vára vadászkastélyul szolgált. 1523-ban II. Lajos az esztergomi főkáptalannak adta a damásdi várat, amely a török időkben a magyar várvédelmi rendszer előretolt bástyájaként jelentős szerepet töltött be. 1646-ban azonban harc nélkül elfoglalták a törökök. A vár alatt fekvő falut, majd a várat is felégették. A lakosok Nosztra közelében, a romokban heverő „Zuvár” alatti részen telepedtek le és 1804-ig itt éltek. Ezután ismét az Ipoly mellé jöttek és megalapították a mai Ipolydamásd községet. 1848-49-ben Görgey tábornok csapataival Vác felé vonulva itt táborozott az Ipoly-réten és a jelenlegi Pizzéria-Söröző melletti házban megszállva adta ki továbbvonulási hadparancsát.
A római katolikus templom a szobi Luczenbacher család építette 1861-ben.
Tóth László tojáspatkoló-fafaragó nagyon szép és értékes munkáit a lakásán lehet megnézni.

Ipolytölgyes 445 lakosú határközség Szobtól 15 kilométerre, északnyugatra fekszik a Pincséki-patak mentén. Hajdanában, az őskorban az emberek fenn laktak a Szentmártoni-dűlőben. A falutól délkeletre a Nyerges- és a Hosszú-patak összefolyása között, a Börzsöny-hegység lábánál emelkedő, enyhe lejtőjű dombon már az őskorban is volt település: Újkőkori, rézkori, bronzkori, kora vaskori és kvád cserepek gazdag tárháza az ásatások területe. A feltárásra került Árpád-kori falu legkiemelkedőbb lelete a XII. század második felében épült templom, melynek létezéséről fennmaradt oklevelekből is tudhatunk. Tehát a község a mai helyétől körülbelül két kilométer távolságra feküdt a hegyek között és Ság volt a neve, mely jelentése: domb, erdős magaslat, erdő. Oklevelekben először 1225-ben fordult elő ebben a formában. 1412-ben már találkozhatunk a „Ság alias Twlges” kifejezéssel is. Mai helyére valamikor a tatárjárás után települt át a falu. A település számára az erdő közelsége adta az építkezéshez és fűtéshez szükséges fát, a megélhetés egyik forrását, a folyó közelsége a halászati lehetőséget, az Ipoly ártere a nádat és a gyékényt. A környéken bőven volt erdei gyümölcs és gomba. A község 1895-től 1947-ig közigazgatásilag Nagybörzsönyhöz, majd 1950-ig Letkéshez tartozott. 1908. január 1-jétől Tölgyes új neve Ipolytölgyes. 1951-től 1970-ig önálló község, majd Letkés társközsége lett. 1992. január 1-jétől ismét önálló település.
Az új helyre települt a falu temploma a XVI. században épülhetett. Ennek helyére emelték 1794-ben a mai templomot. Torony nélküli, kéthomlokzatú, egyhajós, késő barokk templom, szentélye nyugatra néz. Előtte Nepomuki Szent János szobra áll.
Itt működik az 1986-ban megnyitott intézmény a beteg gyerekek számára, a Római Katolikus Szeretetszolgálat Szent Erzsébet Egészségügyi Gyermekotthona.

Kemence 1105 lakosú határközség a Börzsöny és az Ipoly között. Kemence 1751-től 1793-ig Hont vármegye székhelye volt.
A község felett, a középkori római katolikus templom mai külsőjét 1769-ben, barokk stílusban kapta. Érdekesség a kazettás mennyezet.
1910 és 1912 között készült a kálvária és a Szent Sír, mely a szőlőhegy oldalán helyezkedik el.
A volt megyeháza /Fő utca 244./ barokk épülete 1751-ben, barokk stílusban épült. 1858-ban romantikus stílusban átalakították.

Kóspallag 796 lakosú község a Börzsönyben, Szobtól 12 kilométerre, északkeletre fekszik. A falu közelében a Kis-Hanta-patak melletti dombon valaha egy Árpád-kori település, Hanta állt, de feljegyzések szerint már a XIV. század közepén lakatlan volt. A falu a XVIII. Században Mária Terézia uralkodása alatt, részben Gróf Grassalkovich Antal telepítésével keletkezett. Lakóinak egy része szlovák volt, de nagyszámú német telepes is lakott itt. A község lakossága a II. Világháborúig javarészt az erdőből és a közeli kőbányából és mezőgazdaságból, állattenyésztésből, illetve a bogyós gyümölcsök gyűjtéséből élt. 1976-ban Kóspallagot a szomszédos településekkel /Kismaros, Szokolya/ együtt Verőcéhez csatolták Verőcemaros néven. 1990-ben ismét visszanyerte önállóságát.
Az egyhajós, későbarokk Mária római katolikus templom 1784-1805 között épült, de 1807-ben szentelték fel.
A falu déli részén áll egy kőkereszt, amely a Napóleoni háborúk 1807-1809 éveiből való.
A községtől délre 2-3 kilométerre találjuk egy kis domb tetején az egykor „Biber-várnak” nevezett őrtorony maradványait /Pusztatorony/, melyet 1984-ben tártak fel.
A Biber-várral szemben az út patak felé eső oldalán található a középkori pálos kolostor romja. Ez a kolostor a márianosztrai anyakolostor gazdasági része volt. Mint tudjuk a szerzetesrendeket II. József császár feloszlatta, így ez az épület is tönkrement, anyagát a környező települések lakói elhordták.

Letkés 1197 lakosú határközség Szobtól 10 kilométerre, északnyugatra fekszik az Ipoly mellett. Régészeti ásatások bizonyították, hogy már az őskorban is élt itt ember és azóta is folyamatosan lakott terület. Letkés /Ledkes, Lethkes, Lethkees/ neve igen nagy valószínűséggel személynév eredetű. A monda szerint azonban: „Egyszer az uraság átlovagolt Letkés területén, s közben elveszítette a kését. Visszafelé jövet megtalálta azt, s örömében így kiáltott fel: Lett kés! Azóta ezen terület neve: Letkés.” A falu nevének írásos említésével egy 1261-ben keltezett oklevélben találkozunk először. A település lakosai többségében hajósok/sajkások/ és fuvarosok voltak, különböző királyi kiváltságokat élvezve. I. Lajos király Szob, Helemba és Letkés conditionariusait kiemelte az ispánok és más bírák joghatósága alól. 1355-ben a három falu hajósainak vámmentességet biztosított a Dunán Pozsonytól Szalánkeménig. II. Lajos király a damásdi várat tartozékaival /Helemba, Letkés, Szob, Tölgyes/ együtt elzálogosította, majd 1523-ban az esztergomi káptalan és a Bakócz Tamás érsek által épített Szűz Mária-kápolna kapta meg. 1994. augusztus 27. viszont olyan nagy nap volt a települéps életében, amely feltétlenül említést érdemel: véglegesen megnyitották az Ipoly-hidat a két szomszédos ország közötti forgalom számára.
Az 1811-ben épített, Urunk mennybemenetelének tiszteletére szentelt klasszicista stílusú templom, melynek szószéke eklektikus stílusú. A templomban látható barokk Madonna-szobor 1700 körül készült. A szobor a törökök feletti győzelmet jelképezi, Mária egyik lábával a kígyóra, másik lábával a török félholdra lép. A szép értékes alkotás az oltár mellett található.A Szent László-hadosztály harcainak emlékére 1994. december 18-án a letkési templomban emléktábla került felavatásra. A templom kertjében felállított Immaculata-szobor 1707-ben készült.
Az I. Világháborúban hősi halált halt falubeliek emlékét őrzi az 1926-ban állított hősi emlékmű, mely a polgármesteri hivatal mellett látható. A II. Világháborúban elesett katonák emlékét szép és gondozott emlékművek őrzik a temetőben.

Márianoszta 1612 főleg szlovák lakosú dél-börzsönyi község, Szobtól 7 kilométerre, északra fekszik. 1352-ben alapította pálos kolostorát Nagy Lajos. Szoros kapcsolatok fűzik Czestochowához. A rend nagykáptalanja is ülésezett falai között. A török időkben, 1535-ben elpusztult, 1711-1729 között újjáépítették. Művészi kézművesek és híres költők, írók éltek az itteni kolostorban, például Ányos Pál és Verseghy Ferenc. 1786-ban II. József feloszlatta a rendet, katonai raktár, majd a francia háború alatt kórház lett. 1854-1948-ig női fegyintézetként működött, melyet Szent Vince irgalmas rendi nővérek vezettek. 1950-től férfiegyház lett.
A római katolikus temploma korábban a pálos kolostor temploma volt. Jelenleg gótikus és barokk stílusú. Két homlokzati tornyos, magas, kétemeletes, gazdagon díszített barokk homlokzattal. Kétszakaszos, oldalkarzatos a hajó, hosszú a XIV. származó háromboltozatos, gótikus szentély. Hassenmüller János pálos szerzetes 1724-ben készítette el gazdag barokk berendezését. Hat mellékoltár és szószék, az oltárokon színvonalas barokk képek láthatók. A főoltár kétemeletes, gazdagon díszített, oszlopokkal tagolt, sok szoborral ékesített, igen szép faragás, közepén a Lascivi Madonna kegyképpel a XVIII. század elejéről.
Egy egykori remetehajléknak a helyén áll az 1759 és 1777 között épített barokk kálvária kápolna.

Nagybözsöny 869 lakosú Börzsöny nyugati lábánál fekvő határközség. A helység a 318-as/Nagybörzsöny-Nagyirtás/ vasútvonal mentén Szobtól 22 kilométerre, északnyugatra fekszik a szlovák-magyar határ mellett. A település neve a XIII. századtól jelenik meg oklevelekben Bersen vagy Wersen formában, érseki birtokként. Zsigmond király 1417-ben bányajogot adott, és szász telepeseket hozott a bányák művelésére. 1439-ben mint bányavárost említik, ahol már magyar jobbágyok is éltek. A török hódoltságot követően, 1700 körül kiváltságokkal felruházott robotmentes hely, a XVIII. század végén már mezőváros volt. Bányája a XVIII. század második felére kimerült, a továbbiakban mezőgazdasági település volt. Bora elég ismert volt mindaddig, amíg a filoxéra el nem pusztította a szőlőket.
A román kori Szent István-templom a legszebb XIII. századi falusi templomaink közé tartozik. A tatárjárás előtt készült a szentély és a hajó, utána a torony. Karcsú, homlokzati torony, kettős román ikerablakokkal két sorban. Tölcsérablakos hajó, félköríves bélletes kapu. Gazdagon díszített félköríves szentély, díszes főpárkánnyal, emberfejekkel. Belül egyszerű, de nemes tér található, a kerítésfal XVII. századi alkotás.
A Szent Miklós-templom késő barokk stílusban 1782-188 között épült. Homlokzati tornya, háromszakaszos hajója van. Homlokzata elegánsan tagolt. A berendezés copf stílusú, XVIII. századból valóak az oltárképek. A bányásztemplom gótikus stílusú XIII. századi eredetű épület XV. századi bővítménye. Torony nélküli épület, síkmennyezetes hajóval, nyugati oldalán csúcsíves, pálcatagos ajtóval, bányászcímerrel. A hajón és a sokszög záródású, csillagboltozatos szentélyen középkori nyílások vannak. Belső tere egyszerű, gótikus pasztofórium, barokk szenteltvíztartó, modern szentségtartó díszíti. A épület előtt modern harangláb áll.
Az evangélikus templom klasszicista stílusban épült 1847-1852-ben egy kisebb az, 1780-as években emelt evangélikus templom helyére. Egyszerű, homlokzati tornyos épület, nagyvonalú dongaboltozatos épülettel.
A helység nevezetessége még a pince-présházsor, mely mintegy ötven, néhány esetben emeletes építmény, rendszertelen beépítéssel, kerítések nélkül, a XIX. század második feléből származnak.
A Börzsöny-pataknál lévő XIX. századi Vízimalom nyeregtetős épület kétszintes, alul a vízkerék, felül a hengerszékek és a tisztítóberendezések találhatóak. 1980-ban állították helyre.

Perőcsény 397 lakosú határközség Rétságtól 24 kilométerre, északkeletre fekszik az Orzsán-patak mentén. Határában több középkori település is lehetett, hiszen a dülőnevek egy része – Harangláb, Pusztatemplom-dűlő- templomos helyekre utal. Régészeti feltárások bizonyították, hogy már az őskorban éltek emberek a környéken. A falu belterületéről is került elő késő bronzkori és kelta lelet. A hagyomány szerint a honfoglalás után a Hunt nemzetségbeli Salgó volt a terület ura. Perőcsény az Árpád-házi királyok alatt várbirtok volt. Első írásos említése egy XIII. századi oklevélben volt Pereuchean néven. Említik még Prenchan vagy Preuchan néven is. Egy 1324-ben kelt iratban Hont várának birtokaként Preuchen néven szerepel. A község neve valószínűleg szláv eredetű „precani” szóból származik, melynek jelentése: a túlsó parton lakók. 1437-ben Zsigmond király több településsel együtt elzálogosította Lévai Cseh Péter erdélyi vajdának. Ebben az időben a falu határában aranyat, rezet és ként bányásztak. Az itt élő német nyelvű lakosok valószínűleg bányászok voltak. A XV. Században Perőcsény mezőváros lett vásártartási joggal. A XVI. Században egy ideig Dobó István is birtokolta a községet, amely a török korban is végig lakott hely volt. A település a XVII. század végétől az Esterházy-család, majd az 1870-es évektől egészen 1945-ig a Huszár-család birtokához tartozott. Ebben az időben a lakosok megélhetését a földművelésen, állattenyésztésen kívül az erdő biztosította.
A korábban katolikus községben az 1590-es években már református gyülekezet is volt. A falu XIV. században épült, többször átalakított templomát a XVI-XVII. század fordulójától használták a reformátusok, az ellenreformáció idején azonban Balassa Ádám prépost bezáratta. A falubeliek a harangokat a tóba rejtették, hogy ne kerüljenek katolikus kézre. A templom négyzetes tornyának alsó része még őrzi eredeti, XIV. századi állapotot. A második emeleti rész azonban a XIX. században épült.
A falutól délre, a 715 méter magas Várbércen megtalálható ma is a Salgóvár romja. Valójában a XIII. század második felében épült vár első urairól nem maradt fent írásos emlék. Különböző várnagyainak hírhedt tetteit – fosztogatás, hamispénzverés- az utókor mondákban örökítette meg. A hamispénzverés miatt Zsigmond király leromboltatta Salgót, így a vár a török elleni háborúkban már nem játszott szerepet.

Szob 2969 lakosú határváros a 12-es főközlekedési út és a 70-es/Szob-Budapest/ vasútvonal mentén a Dunakanyarban fekszik a Börzsöny-hegység lábánál, az Ipoly Dunába torkollásánál. Előnyös földrajzi fekvése miatt már az őskortól kezdve lakott, s számtalan régészeti kultúra leletei kerültek eelő a föld alól. Legrégebbi emberi eredetű régészeti tárgya egy 30000 éves szeletien típusú kőeszköz. Nagy telephelye volt itt a keltáknak, egy sírbeli tárgyukat, a „kantharosz”-t a Magyar Nemzeti Múzeumban állították ki. A római korban a Duna volt a határfolyó, s a két parton húzódott a limes, erődök és hídfőépítmények lánca. Szobon az Ipoly torkolata mellett is volt ilyen hídfőerőd. A honfoglalás idején jelentős magyar csoport telepedett le a falu határában, több településnyom is fennmaradt. Kézai Simon krónikája szerint a honfoglaló magyarok részben az itteni réven keltek át a Dunán. 1268-ban a szobi nemesek birtoka volt. Később a damásdi királyi vár birtokrésze, a XVI. század elejéig. I. Lajos király Szob, Helemba és Letkés conditionariusait kiemelte az ispánok és más bírák joghatósága alól. 1355-ben a három falu hajósainak vámmentességet biztosított a Dunán Pozsonytól Szalánkeménig. 1371-ben a budaiakat megillető jogokat kaptak a szobiak. 1382-ben I. Lajos a nosztrai pálosoknak adta a szobi vám jövedelmét, amely a középkor végéig illette meg őket. II. Lajos király a damásdi várat tartozékaival /Helemba, Letkés, Szob, Tölgyes/ együtt elzálogosította, majd 1523-ban az esztergomi káptalan és a Bakócz Tamás érsek által épített Szűz Mária-kápolna kapta meg. A falu túlélte a török megszállást, de a megfogyatkozott lakosság pótlására a káptalan Nyitra melletti birtokairól szlovákokat telepített be. A XVIII. században telepedett ide a németalföldi eredetű Luczenbacher-család, akik később jelentős szerepet játszottak a település fejlődésében. Szob az Árpád-kortól a trianoni békéig Hont vármegyéhez tartozott, utána Nógrád megyéhez és 1950-től pedig Pest megyéhez.
Az ország iparosításában elért kiváló eredményeikért nemességgel jutalmazták a család kiemelkedő tagját, Luczenbacher Pált 1878-ban. E család oldalági szülötte Luczenbacher János, aki 1848-ban magyarosította nevét Érdi Jánosra. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, szerkesztette a Tudománytárt, a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozott és számos értekezés és régészeti feltárás szerepel érdemei között. Híres lakója volt még a településnek a Gregersen-család, akik Norvégiából kerültek hazánkba és a XIX. században a vasút és hídépítésekben szereztek nagy vagyont. 1883-1885 között Szobon lakott a Kodály-család, a családfő volt a vasútállomás főnöke.
A barokk Szent László római katolikus templom 1775-1778 között épült.
A Duna-parti kastély a XIX. század második felében földszintes kúriaként, majd Alpár Ignác tervei szerint a XX. század elején emeletes barokk, klasszicista és barokkizáló stílusban. 1931-től 1950-ig a lazarista rend tulajdonában volt a kastély, majd nevelőotthon lett belőle. 1994-től újra a teljes épület a lazarista rend Szent László Gimnáziumáé.
A Börzsöny Múzeum a Börzsöny történetének régészeti leleteit, élővilágát és néprajzát mutatja be. A vidék régészeti kutatómunkáját és feltárásokat Horváth Adolf János kezdte meg az 1930-as években. A múzeum megalapítása Laczus Géza nevéhez fűződik.

Tésa 110 lakosú határközség Szobtól 31 kilométerre, északra fekszik az Ipoly völgyében, a Bözsöny északnyugati lábánál. Első írásos említése 1211-ből való, Tesa alakban. A falu a mai helyére a törökök visszavonulása után települt, ekkor az ország távolabbi vidékeiről is telepítettek ide magyar családokat. A századok folyamán több nemesi család is birtokolta Tésát. A község fejlődése szempontjából meghatározó jelentőségű volt a Foglár-család. A XVIII. század első felében kastélyt építettek és a Majori-dűlőben kis templomot emeltettek, alatta családi kriptával. Mivel ezt a templomot az Ipoly áradásai veszélyeztették, 1775-ben a kastély közelében felépítették a ma is álló templomot. A XIX. században a falu a Boronkay-, majd a Jankovich-család birtoka lett. Ebben az időben virágzott a juhtenyésztés és a gyümölcstermesztés, az Ipoly vízére malom épült.
A kastély és a falu neves lakói voltak: Boronkay Lajos szabadelvű, demokrata politikus, aki 1848-ban Hont, Bars és Túróc vármegye teljhatalmú kormánybiztosa volt. Nála vendégeskedett Jókai Mór és Petőfi Sándor. Jankovich Béla kiváló közgazdász 1912-17 között vallás- és közoktatási miniszter volt.

Vámosmikola 1660 lakosú határközség Szobtól 22 kilométerre, északkeletre fekszik a Börzsöny-hegység nyugati peremén, az Ipoly közelében. A község határában talált, egészen az őskorig visszanyúló régészeti leletek arra utalnak, hogy a folyó mentén szívesen telepedtek meg a különböző népcsoportok. Az Ipoly árteréről kiemelkedő dombokon folytatott ásatások során számos újkőkori cseréptöredék, valamint réz- és bronzkori lelet került elő. Kora vaskori és avar sírokat is találtak a környéken. Az 1300-ban Villa Mikula néven említett falu Hont vármegyéhez tartozott. Szerepel az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is. Innen tudhatjuk, hogy plébánosát Nycolausnak, azaz Miklósnak hívták és templomának védőszentje Szent Lőrinc volt. Oklevelek vámos helyként említik, mely magyarázatot ad a község nevének eredetére. Az összetett szóból álló földrajzi név utótagja pedig a Miklós név szláv megfelelője. Wamosmykwlaként 1463-ban szerepelt először, A falu a XV. Században vásártartási jogot kapott. A középkortól több birtokosának ismert a neve, így többek között Lévai Cseh Péter erdélyi vajdáé, valamint a lévai várat és annak uradalmát – melyhez Mikola is tartozott – egri helytállásáért királyi adományként birtokló Dobó Istváné. A török hódoltság megszűnése után a XVII. század végén a herceg Esterházy-családé lett a birtok. A megfogyatkozott lakosság pótlására 1735-ben német nyelvű családokat telepítettek.
Az egyhajós, homlokzati tornyos római katolikus templom /Huszár utca 1./ 1760 körül épült barokk stílusban. A község akkori földesura Esterházy Pál Antal építette.
A református templom /Kossuth Lajos utca 27./ 1982-1990 között épült, és 1992. augusztus 12-én Tóth Károly püspök szentelte fel.
1992-től a tájházban /Rákóczi utca 26./ található Vámosmikola helytörténeti gyűjteménye, mely a település tárgyi néprajzi emlékeit mutatja be: lakásberendezés, viselet, háziipar, mezőgazdasági eszközök.
Az Esterházy-Huszár-kastély /Huszár út 63./ a XVIII. században, barokk stílusban épült. A földszintes épületet a XX. század elején a Huszár-család emeletes épületszárnnyal bővítette. Udvarára nagy barokk kapun lehet bejutni.
Fővárosi Szociális Otthon /Ipolysági út 11./  mai épületében 1939-1944 között Vámosmikolán lelt ideiglenes otthonra mintegy 300 lengyel menekült. Az 1944. évi német megszállás után többségüket koncentrációs táborba hurcolták, a borzalmakat csak néhányan élték túl. Emléküket az intézmény falán elhelyezett, lengyel és magyar nyelvű emléktábla őrzi.

Zebegény 1179 lakosú dunakanyari község a 12-es főközlekedési út és a 70-es/Szob-Budapest/ vasútvonal mentén a Börzsöny déli lábánál, Nagymaros mellett fekszik a Duna-folyam bal partján, a Börzsöny déli lábánál. A falu középkori eredetére utal egy 1288. évi oklevél, mely a bencés apátságnak Szob közelében, Almáson levő részbirtokként említi. A török háborúk idején elnéptelenedett, majd a XVIII. század elején főleg német és kisebb számban szlovák telepesek vetették meg a mai község alapjait. Zebegény fejlődéséhez hozzájárult a Pest-Vác vasútvonal Pozsonyig tartó meghosszabítása is. A XX. század elején kezdték meg a nyaralók építését, a falut a festők is hamar felfedezték.
A római katolikus templom 1908-1910 között épült Kós Károly és Jánszky Béla tervei szerint, a magyar templomépítészet egyedülálló emléke. A gazdag belső díszítést Körösfői-Kriesch Aladár és tanítványai 1910-1914 között készítették.
A Sziklakápolna a Kálvária-domb lábánál található.
A Kálvária-kápolna barokk oromzatos klasszicista épület. A kápolna közelében, Maróthi Géza szobrászművész tervei alapján az 1930-as években kezdték építeni a trianoni tragédiánk és az első Világháború áldozatainak emlékművét, de az építkezés félbemaradt.
Az olasz szakemberek irányításával 1851-ben épült a hétnyílású boltozatos völgyhíd, a Viadukt, mely kiemelkedő emléke a magyar vasúttörténetnek.
Zebegényben élt és alkotott Szőnyi István, a XX. századi magyar festészet kiemelkedő tehetségű festőművésze, háza és műterme ma emlékmúzeum.
A Farkas hajóskapitány gyűjtemény a Szőnyi utca 9. alatt megtekinthető magángyűjtemény.

andre névjegye

blog.hu/user/869474 blog.hu/user/870746 http://blogger.hu/user/170038 https://www.blogger.com/profile/04913511731763672942 https://plus.google.com/116812610149169792129 https://twitter.com/andrelowoa https://twitter.com/andre_lowoa
Kategória: Pest | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.