Soproni Borvidék

A Fertő tó vidéke már a neolit kor emberének is kedvelt élőhelye volt. Valószínűleg illír és trák népek laktak itt. I.e. 300 évvel alapíthatták a kelták Scarbant várost, amit a rómaiak Scarabantiának hívtak, mi pedig Sopronként ismerünk. Fontos kereskedőváros volt. Rajta keresztül vezetett a rómaiak híres borostyán útja. A rómaiak utáni fél évezred alatt sok nép
váltotta egymást, és ezt a szőlőkultúra is megsínylette. Honfoglalás után az első birtokosai Vérbulcsú és Lél törzse voltak. Róbert Károly 1338-ban udvari parancsban értesítette Pozsony, Sopron s Vasmegyét, hogy már előbbi királyi parancsok értelmében Sopron Német-, Cseh- és Lengyelországba szállítandó boraira törvénytelen vámot kivetni nem szabad s aki azt mégis megtenné, a legszigorúbban büntetendő. Folyamatos volt az alsó-ausztriai bevándorlók betelepedése ami a XIV. században második felében volt a legintenzívebb. Mátyás király 1446-ban aranybullában Sopront saját s idegenek áruinak kereskedelmi központjává teszi. 1723-ban Bél Mátyás “dicshimnuszt” írt a soproni borról. Fertő tó vízállása alapján is próbálták megjósolni az adott évjáratot: “Ha a Fertő telik és így megmarad, a bor állítólag jobb és bőségesebb, ha apad, a termelők lemondanak minden reménységről.” A kimérési jogot a termelők némi korlátozással szabadon gyakorolták: máshonnan bort hozni nem volt szabad. Akkoriban Ruszt-Sopron-Pozsonyi borvidékként volt ismert ez a vidék. Ruszton még aszút is készítettek főleg Furmintból a kiemelkedő évjáratokban. A soproni polgárság vagyonát a XVIII. században a szőlő képezte. A XIX. században a többi magyar borvidékhez hasonlóan a mennyiségi termelés került előtérbe, amit a filoxéra pusztítása torpantott meg. A század elején napóleoni csapatok foglalták el Sopront. Innen ered a Kékfrankos fajta neve is a franciák kék színű pénze után. A század első harmadáig a fehérborkészítés fejlődött, majd vörösborszőlő-fajták meghonosodásával a vörösborkészítés vált uralkodóvá. A szőlőtermesztőket itt ponzichternek hívták. A borvidékre jellemző a fej tőkeművelésmód soproni szálvesszős metszésmóddal. Fő jellegzetessége, hogy a termőcsapot egy vendégkaróhoz kötik és a végét a földbe dugják, mint egy fejbujtást. Gyakori volt még a magas combművelés is. A borkimérés kizárólag saját termésű bort forgalmazhatott a termelő házában. Cégére fa- vagy kovácsolt vasrúdon elhelyezett csokor. A csokor legtöbbször vörösfenyőből készül és hengeres alakú. Ha jó öreg bort mérnek, a csokrot még hosszában koszorú veszi körül. A csokor aljára vörös vagy fehér filzszallagot kötnek, aszerint, hogy vörös vagy fehér bort mérnek. A szalagokba apró, kerek lyukakat vágnak. Ha mellettük szalmakereszt lóg, óbor kimérését jelzi. Az ajtót, amely a kimérési helységbe vezet, zöld gallyakkal jelölik meg. Ha mustot is mérnek, akkor a rúdra még leveles szőlőhajtásból font koszorút is akasztanak. A Kékfrankos fajta ma már soproni specialitásnak számít, pedig valószínűleg osztrák eredetű. A borvidéken szép fehérborokat is készítenek.

andre névjegye

blog.hu/user/869474 blog.hu/user/870746 http://blogger.hu/user/170038 https://www.blogger.com/profile/04913511731763672942 https://plus.google.com/116812610149169792129 https://twitter.com/andrelowoa https://twitter.com/andre_lowoa
Kategória: Győr-Moson-Sopron, Vas | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.