A hónap bejegyzései: december 2010

Gödöllői kastély: a fele már kész van

Ugyan az elmúlt hónapok szédítő felújítási ütemét ismerve azt gondolnánk, hogy a gödöllői kastély teljes egészében megújult, ám eddig valójában alig több mint a felét állították helyre – írja a műemlékem.hu magazin.

„Most a legfontosabb a magyar uniós … Folytatódik….

Kategória: Pest | Szóljon hozzá most!

Szent Kinga összekovácsolta a falut

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők…” – szokták idézni a zsoltárost (CXXVII. Zsoltár, 1.), ahol nagyobb építkezésbe fognak. Persze hatványozottan érvényes ez a szakrális épületek létrehívására. Küngösön, a Veszprémi Főegyházmegye egyik … Folytatódik….

Kategória: Veszprém | Szóljon hozzá most!

Betlehem és Kalocsa testvérvárosok

2010. december 15-én írták alá Betlehem városában a Betlehem és Kalocsa közti testvérvárosi megállapodást. December 21-én este 5 órakor Kalocsán, a Főszékesegyház előtti Szentháromság téren történt a megállapodás ünnepélyes kihirdetése.

Ekkor nyitották meg az élő betlehemet, melyet … Folytatódik….

Kategória: Bács-Kiskun | Szóljon hozzá most!

Újjászületik az egykori Tőzsdepalota

A tervek szerint az eredeti pompáját megőrizve, ugyanakkor modern stílusban születik újjá az MTV egykori Szabadság téri székháza, vagyis a volt Tőzsdepalota. A tulajdonos Tippin Corporation már megszerezte a műemlékvédelmi hatóságtól az átépítéshez szükséges, jogerős építési … Folytatódik….

Kategória: Budapest | Szóljon hozzá most!

Megújultak a Mátyás-templom harangjai

November 18-án, csütörtökön délben néhány hónapra elhallgattak a Mátyás-templom harangjai. Nyolc nap múlva a két történelmi harangot kiemelték a toronyból és Passauba szállították. Az immár áthangolt, megtisztított harangok négy új társukkal december 16-án érkeztek vissza Budapestre, … Folytatódik….

Kategória: Budapest | Szóljon hozzá most!

Megújul a táci Gorsium

Élményszerű, attraktív kiállítássá válik az ókori életet korhű környezetben bemutató, táci Gorsium. 830 millió forintos beruházással, uniós támogatás segítségével megszépül, új kiállításokkal bővül, látogatóközpontot kap energiatakarékos fűtéssel, így télen is várja az érdeklődőket majd – jelentette … Folytatódik….

Kategória: Fejér | Szóljon hozzá most!

Átadják a pécsi Kodály Központot

Csütörtökön adják át hivatalosan a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházásaként épült Kodály Központot.
A Kodály Zoltán születésnapjára szervezett ünnepségen a tervek szerint részt vesz Schmitt Pál államfő és Kodályné Péczely Sarolta, az intézmény … Folytatódik….

Kategória: Baranya | Szóljon hozzá most!

Elképesztő méretű barlangrendszer rejtőzik a Pilis mélyén

Vasárnap óta a Pilisben található Magyarország harmadik legnagyobb barlangrendszere. A 11 700 méter hosszú és 203 méter mély üregrendszer összekötése majd húszéves kutatás eredménye. A feltárt járatokban ráadásul a Dunántúl legnagyobb barlangtermei, valamint egyedülálló szépségű cseppkövek … Folytatódik….

Kategória: Komárom-Esztergom | Szóljon hozzá most!

Kiállítás nyílt Balatonalmádiban: Muzsinszki Jézus-sorozata

A veszprémi Gizella Királyné Múzeum gyűjteményéből, Muzsinszki Nagy Endre evangéliumi témájú alkotásaiból nyílt tematikus tárlat Az Ige testté lett címmel a Pannónia Kulturális Központban Balatonalmádiban, az adventi rendezvénysorozat részeként.

A kiállítást Márfi Gyula érsek ajánlotta a látogatók … Folytatódik….

Kategória: Veszprém | Szóljon hozzá most!

Szőnyi Ferenc a világ legszívósabb embere

A komáromi ultratriatlonista győzött a hússzoros ironman-világbajnokságon. A 76 kilométer úszás, a 3600 kilométer kerékpározás, és a 844 kilométer futás 481 óra 54 perc 10 másodpercig tartott. A világon Szőnyi az ötödik, aki teljesítette ezt a távot.
Közel … Folytatódik….

Kategória: Komárom-Esztergom | Szóljon hozzá most!