Szobormegáldás a veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templomban

A veszprémi Árpád-házi Szent Margit templomban ünnepi hálaadó szertartás keretében áldotta meg Márfi Gyula érsek azt a Jézus Szentséges Szíve-szobrot, amelyet Zala György alkotása alapján Reiger Tibor szobrászművész, Fáskerti István és Iványi Csaba kőfaragó mesterek készítettek el carrarai márványból, nagylelkű adományozók támogatásával.

Virágvasárnap vigíliáján a főpásztor Szerenka Miklós plébánossal, az ünnepi alkalomra egybegyűlt paptestvérekkel és a szeminárium kispapjainak asszisztenciájával mutatta be a szent áldozatot.

Szentbeszédében arról elmélkedett, milyen képet is őrzünk Jézusról, milyennek ismertük meg az evangéliumok alapján. A különböző korok más-más módon ábrázolták Jézust, különböző vonásait emelték ki. Alacoque Szent Margit-Mária nyomán terjedt el a Jézus Szíve-tisztelet a XVII. században, s templomainkban máig ez a legkedveltebb ábrázolási mód. Kőkemény korban élünk ma, melynek embere az eszére és az öklére büszke. Ezért jó nekünk keresztényként arra gondolni, hogy Jézus, a megtestesült Ige, a világot fenntartó Isten Fia úgy áll előttünk, mint akinek szíve van, s aki arra tanít minket, hogy szeretettel éljünk ebben a hideg, számító világban is – hangsúlyozta Márfi Gyula.

A szertartáson a város vezetői mellett részt vett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes is, aki az ünnep alkalmából méltatta  az utóbbi években a templomban történt felújítási, fejlesztési munkálatokat. Minden közösséget meghatároznak a vezetői, illetve azok a célok, az a szellemiség, amelyet a vezetők révén a közösség tagjai is magukévá tesznek, amelynek jegyében dolgoznak, alkotnak – mondta az egybegyűlteknek.

Toldi Éva/Magyar Kurír

andre névjegye

blog.hu/user/869474 blog.hu/user/870746 http://blogger.hu/user/170038 https://www.blogger.com/profile/04913511731763672942 https://plus.google.com/116812610149169792129 https://twitter.com/andrelowoa https://twitter.com/andre_lowoa
Kategória: Veszprém | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.