A hónap bejegyzései: január 2013

Mesebeli kastély a senkiföldjén

Műemlékvédelmi szempontból egyedülálló sikertörténetnek számít az egyetlen hazai kastélysziget, az edelényi L’Huillier–Coburg-kastélyegyüttes és park teljes helyreállítása. Egy kilencszázmilliós, az új Széchényi-terv keretében, főként európai uniós támogatásból megvalósuló projektről van szó, amelyből a magyar állam is kiveszi a részét néhány millió … Folytatódik….

Kategória: Borsod-Abaúj-Zemplén | Szóljon hozzá most!

Szkíta szarvas Tiszalökön

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Múzeumok Igazgatósága 2006 tavaszán megelőző régészeti feltárást végzett Tiszalök határában. Három hónap alatt 23 235 négyzetméteren összesen 417 régészeti objektum – bronzkori, szkíta és kelta települések maradványait – került napvilágra. A leletanyag alapján sikerült megállapítanunk, hogy az … Folytatódik….

Kategória: Szabolcs-Szatmár-Bereg | Szóljon hozzá most!

A pécsi egyházmegye a szerb megszállás éveiben

1918. november 14-e szomorú nap Pécs történetében. A belgrádi katonai egyezmény értelmében szerb csapatok érkeztek a városba, másnap pedig meghúzták a Barcs-Szigetvár-Pécsvárad-Bátaszék-Baja demarkációs vonalat. Megkezdődött Baranya megye módszeres kifosztása, mely helyrehozhatatlan károkat okozott gazdaságának. A lakosság súlyosan megsínylette a megszállás … Folytatódik….

Kategória: Baranya | Szóljon hozzá most!

„Tollal a csillagok felé” – 2013 Gárdonyi Géza-emlékév lesz

Bizonyára sokak kamaszkorának volt legmeghatározóbb olvasmányélménye valamely Gárdonyi-regény, de aki az Egri csillagokat, mint kötelező olvasmányt, húzódozva vette kézbe, kedvenc könyvévé vált, mire a végére ért. 2005-ben e mű nyerte el Magyarország legkedveltebb regényének címét, az idei évben szerzője születésének … Folytatódik….

Kategória: Fejér, Heves | Szóljon hozzá most!

Így mentették meg a zsámbéki „gödröt”

A hajdan 70 pincéből álló pinceterületet nem csupán megmenteni, de újraformálni is kellett. A helyi civilek a pusztulásból hozták vissza a település közepén található másfél hektáros ligetet – írja a műemlékem.hu magazin.
„Amikor tíz esztendővel ezelőtt küzdeni kezdtünk a fennmaradásáért, már … Folytatódik….

Kategória: Pest | Szóljon hozzá most!

Rabszolgasors – Élmunkások a mai világban

– Portré egy magyar munkáscsaládról –
Nemrégen egy előadáson azt hallottam; mivel Magyarországon már nem létezik munkásosztály, – ezért nincsenek már élmunkások sem. – Nos, ezt megcáfolom. Én ismerek élmunkásokat, – kapásból kettőt is. Olyan emberek ők, (férfi és nő, – … Folytatódik….

Kategória: Pest | Szóljon hozzá most!

Kárpátaljára deportálták a magyarokat 1956-ban

Egy időben azzal, hogy a Szovjetunió 1956. november 4-én hadüzenet nélkül támadást indított Magyarország ellen, működésbe lépett a szovjet állambiztonsági szolgálat, a KGB titkos akciója is. Már ezen a vasárnapon elkezdték a magyar forradalomban exponált személyek deportálását Kárpátaljára. A művelet … Folytatódik….

Kategória: Kárpátalja | Címke: | Szóljon hozzá most!

A Somogy család – magyar gyökerek nyomában a 19. századi Spanyolországban

Manapság az átélt történelmi sorscsapások miatt inkább a 20. század magyarjaihoz társítják az emigrációt, azonban korábbi korok magyarjai között is találhatunk kivándorlókat, akik hazájuktól távol, idegen földön próbáltak szerencsét, és arattak sikereket. Közéjük tartozott a Spanyolországban elismertté lett Somogy család.

Somogy … Folytatódik….

Kategória: Kívül | Címke: | Szóljon hozzá most!