Míg tavaly mindössze egy épületet, az egyébként már évek óta átadásra készen álló Bálnát sikerült megnyitni, az idei év bővelkedett gigantikus látványberuházásokban.

A 2014-ben esedékes három választás miatt már az év elején sejthettük, hogy igazi átadásdömpingre számíthatunk, de így decemberben kijelenthetjük, hogy megnyitók, szalagátvágások és avatások soha nem látott cunamija öntötte el az országot az idén. Ráadásul nem elég, hogy tucatnyi beruházás fejeződött be (némelyik többször is), új ötletek is napvilágot láttak, így biztosak lehetünk benne, hogy ha a következő évek nem is, 2018 biztosan átadások tömegével kecsegtet majd.
Konferencia központ a Dunánál

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot

Június közepén adtak hangot annak a kormányzati szándéknak, hogy négy éven belül – a következő választásokig – megépülhet Budapesten egy 4-5 ezer fő befogadására alkalmas új kongresszusi központ. A magyar állam 2014 elején vásárolta meg a Trigranit cégcsoporttól a Millenniumi Városrészben, a Művészetek Palotája mellett található közel 13 ezer négyzetméteres területet, ahol a konferenciaközpont megépül. A központban helyet kap egy olyan nagyterem, melynek a befogadása kongresszusi célra 4-5000, míg kulturális célra 3-4000 fő. A két nagy szekcióterem befogadóképessége egyenként 1200-1500 fő. Ezen felül lesz az épületben több kisebb szekcióterem, amelyek befogadóképessége 50-200 fő, úgy hogy összesen 2000 ember férjen be ezekbe. A kiállítási tér alapterülete 6-8000 négyzetméter lesz, a mélygarázsban pedig 450 autónak kell helyet biztosítani.
A Budai Vár átalakítása

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot

Novemberben kezdte meg munkáját a Budai Vár átfogó rekonstrukciójával foglalkozó Nemzeti Hauszmann Bizottság. A tervek szerint, amit lehet, helyre fognak állítani, de új funkciókkal is megtöltenék a Várnegyedet a gigaberuházás keretében. A jövőben a Miniszterelnökségnek otthont adó Karmelita kolostor felújítása már megindult, 2015-ben elkezdődik a Táncsics börtön udvarán álló Erdélyi-bástya régészeti feltárása, és a tervek szerint a palota rekonstrukciójánál nemcsak a tervpályázatokat írják ki bizonyos elemekre, hanem a munka is megkezdődne ott, ahol ez lehetséges. A kormány fontolóra vette például, hogy a nyugati oldalon épülő, 300 férőhelyes mélygarázs fölé eredeti formájában visszaépíttesse a lovarda egykor ott állt, Hauszmann által tervezett épületét. A tervek szerint az Országos Széchényi Könyvtárnak mennie kel a Király Palotából, de a következő tíz évben a Köztársasági Elnöki Hivatal nem költözik a palotaépületbe. Kevés konkrétum ismert jelenleg, egyelőre az sem dőlt el, hogy a rekonstrukció egy, vagy két évtizedig tartson-e, de abban biztosak lehetünk, hogy látványos átadások zárják majd az eges fázisokat. A jövő évi költségvetésben 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Hauszmann Terv elindítására, bár a vár teljes felújítása 200 milliárd forintba is kerülhet.
Múzeumi negyed

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot

A Liget Budapest projekt a Városliget komplex fejlesztését és megújítását célozza, mely évtizedeken át a főváros egyik elsőszámú kulturális és szabadidős negyede volt, a II. világháború óta azonban fejlesztések helyett inkább csak pusztulást látott. A projekt keretében öt új múzeum (Néprajzi Múzeum, Magyar Zene Háza, FotóMúzeum Budapest, Magyar Építészeti Múzeum, Új Nemzeti Galéria-Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum) kap helyet a park jelenleg burkolt, lebetonozott szélein, valamint a ligetben található, de lebontásra ítélt létesítmények helyén. Ezen kívül számtalan környező létesítmény (pl. Állatkert, Közlekedési Múzeum, Cirkusz), valamint a térség közlekedése is megújul a fejlesztés során, mely faültetés mellett fakivágással is járna. A tervek szerint a zöldfelület összességében nem csökkenne, hanem nőne, a jelenlegi 60%-ról 65%-ra. A jelenlegi állás szerint az építkezés 2016-ban indulhat és 2018-ban fejeződhet be. (Egy kormányrendelet értelmében márciusra, a választások előttre kész kell lennie az épületeknek.) A beruházás teljes költségét 150-170 milliárd forintra becsülik, melyet a kormányzati akarat egyedi döntések alapján biztosít majd.
Puskás Ferenc Stadion

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot

A Népstadion névre keresztelt épületet 1953-ban adták át, a tervezett 100 000 helyett hivatalosan 78 000 fős lelátóval. 2002-ben nevezték át Puskás Ferenc Stadionnak. 2011-ben a kormány elfogadta a stadion újjáépítésének koncepcióját, mely szerint 2016-ra új stadion épült volna. Az akkori tervek szerint a Puskás Ferenc Stadiont teljesen lebontották volna, csak néhány építészeti motívumot őriztek volna meg az eredeti létesítményből.
A Nemzeti Sportközpontok (NSK) szerint olyan létesítmény jön majd létre, “amilyen nincs a világon”, hiszen a régiben épül meg az új stadion, a két szerkezet közötti tereket is hasznosítva. A komplexum közepén álló futballstadion mintegy kétszázezer négyzetméter alapterületű lesz, a legmodernebb pályatechnikával és lelátórendszerrel, 68 ezer néző foglalhat helyet benne, de koncertek esetén a létesítmény akár 80 ezres közönséget is fogadhat. A régi és az új szerkezet közötti térbe illesztik a további húsz sportágat kiszolgáló funkciókat, egy száznyolcvan ágyas szállodát, irodákat és diagnosztikai központot. A tetőn egy hatsávos panoráma-futópálya kap helyet, amely az utánpótlás- és szabadidősportot is kiszolgálja majd. Amit lehet, megtartanak a régi épületből, például a lépcsőpilonokat vagy a toronyépületet, ahová a sportmúzeum költözik. A kiegészítő funkciókat akkor is lehet majd használni, amikor az létesítményben éppen focimeccs vagy teltházas koncert zajlik.

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot

A stadion kiviteli tervei 2014 végére készülnek el, ezek alapján kiírják a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárást várhatóan jövő májusra, amikor fizikailag is elkezdődhet a létesítmény bontása. A beruházás 2018 elejére készülhet el és akár a Budapest által megpályázni kívánt 2024-es olimpia helyszínéül is szolgálhat – más gigaberuházások eredményével közösen. A stadionnál 3-4000 euró/szék költséggel terveznek, így 90-100 milliárd forint lesz a teljes beruházás költségvetése. Ebből a stadion 60-80 milliárd, a kiegészítő részek 10-20 milliárd forintba kerülnek majd; a teljes összeget a magyar költségvetés fedezi.
Nagyerdei Stadion

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot
Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot

A debreceni Nagyerdei Stadion rekonstrukcióját 2012 júliusában nyilvánította nemzetgazdaságiszempontból kiemelt jelentőségű állami beruházássá a kormány és 12,5 milliárd forintot biztosított a központi költségvetésből. A stadion befogadóképessége 20 340 fő, de a május 1-jei megnyitóra 160 pótszéket is betettek, így 20 500-an vehettek részt az avatóünnepségen. A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. a Nagyerdőben egyszerre soha nem látott tömeg utaztatására úgy készült fel, hogy az 1-es villamos vonalán meghosszabbították a megállóhelyeket, így már az új CAF villamosok is közlekedhetnek a stadionhoz vezető útvonalon.
Groupama Aréna

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot
Azt FTC új stadionja rekordnak számító 14 hónap alatt épül fel, a 2013 elején kezdődött építési munkálatok május 30-án fejeződhetnek be. Májusban készült el a főpolgármestert is döbbenetre késztető, biztosítótársaságról elnevezett aréna, mely augusztus 10-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A bajnoki és kupameccseken 23 800, a válogatott nemzetközi összecsapásain pedig 22 000 drukker befogadására alkalmas. A beruházás közel 40%-a már az építkezés alatt, illetve az azt követő egy éven belül visszafolyik a költségvetésbe adók és járulékok formájában, így nem meglepő, hogy nem spóroltak a különleges megoldásokkal. Az új stadionban egyedi wifi-rendszert építettek ki, a gyepszőnyeg alapját angol szakemberek bevonásával keverték ki, a balatoni Ábrahámhegyről szállított homok és a speciálisan a fővárosi időjárás elemzése alapján kiválasztott műanyag szálak hozzáadásával, hogy tartósabb legyen. A gyepszőnyeget számítógépes rendszer is figyeli majd, amely ha észleli, hogy a fűnek vízre vagy fényre van szüksége, automatikusan bekapcsolja az öntöző-, illetve a világító rendszert. A környezetbarát, számos technológiai innovációt rejtő (pl. a híressé vált vénaszkenner) épület multifunkciós létesítményként üzemel, évi 100-150 egyéb eseménynek ad otthont.
Pancho Aréna

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot
A miniszterelnök gyermekkorának helyéül szolgáló, 1800 fős faluban felépült, közel 4 000 fő befogadására képes Panco Arénát április 21-én adták át a hazai és a nemzetközi sajtó kiemelt figyelmének kíséretében. A két év alatt, mintegy 3,8 milliárd forintból épített stadion a TAO-pályázati pénzek elosztásának köszönhetően valósult meg. (A kormány 2011-es döntése értelmében a nyereséges vállalatok társasági adójuk terhére finanszírozhatják ötféle sportág szervezeteit, igaz nem ők döntenek arról, hogy hol használják fel a pénzeket.) Az építés során 2400 köbméter ragasztott fát és ugyanennyi hagyományos faácsolatot, illetve 24 ezer köbméter betont használtak fel. A pálya 16 ezer négyzetméteren helyezkedik el, a tetőszerkezet teljes felülete 13 ezer négyzetméter.
4-es metró

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot

Március 28-án került átadásra Budapest negyedik metróvonala: az elmúlt évtizedek egyik legköltségesebb, legellentmondásosabb, legnagyobb botrányt kavaró és sokak szerint leghaszontalanabb beruházása. Az új vonal sorsa – ahogyan az már az ilyen hatalmas léptékű beruházásoknál lenni szokott – szerfelett hányattatott volt: finanszírozási kanossza, politikai csatározások, közfelháborodás és ellentmondásos szakmai értékelések kísérték hosszú útját. A 4-es metró a felszíni munkái 2006-ban indultak meg, majd 2007-ben az alagutak kivitelezésének is nekiláttak. Az új vonal építésével párhuzamosan – elsősorban a felszíni megállók kialakításához kapcsolódóan – számos közterület-felújítás is megvalósult. Érdemes megemlíteni, hogy a 4-es metró megállóinak kialakítására és designjára rendkívüli figyelmet fordítottak a tervezők. Két állomás, a Szent Gellért téri és a Fővám téri az architizer.com építészeti portál versenyét is megnyerte.

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot

Az új metróvonal a három budapesti nehézmetró közül a legrövidebb, valamint a legkevesebb megállóval, a legrövidebb peronnal és a legrövidebb szerelvényekkel rendelkező. A hivatalos menetrend alapján egyben a leglassabb is, legalábbis ez jön ki, ha elosztjuk a vonalhosszt a menetidővel. Ennek oka feltehetően a sűrű megállókiosztás, ami miatt sok kritika érte a 4-es metrót, ami 452 milliárd forintból készült el, 332 milliárddal többért, mint ahogy 1996-ban a megvalósíthatósági tanulmány becsülték.
Kossuth Lajos tér

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot

Március 15-ére készült el (többé-kevésbé) a “nemzet főtere”, a Kossuth Lajos tér rekonstrukciója, a Steindl Imre Program (SIP) keretében. A program hivatalos leírása szerint nagyvonalú, egységes kialakítású tér jött létre, amely az egykori tervező, Steindl Imre eredeti elgondolását jeleníti meg a 21. század térépítészeti eszközeivel. A több mint 23 ezer négyzetméternyi zöldfelület mintegy felét borítja gyepszőnyeg, és bár ez sokaknak nem úgy tűnt az átadás után, nőtt a parkosított felület. Az 55 ezer négyzetméternyi új térkőburkolat egyes részein nyáron párásító berendezések hűsítik a levegőt, a tér közepén pedig helyet kapott az új Országzászló: egy 33 méter magas, tűhegyes árboc, amelyen egy 28 négyzetméteres zászló lobog.

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot

A téren – az átépült 2-es villamos kivételével – teljes mértékben megszűnt az átmenő forgalom, így a gyalogosok és a kerékpárosok vehették birtokba a teret. Megszűnt a felszíni parkolás: az országgyűlés tagjai már a tér északi részén a háromszintes mélygarázst vehetik igénybe. Ennek legfelső szintjén az átadás után megnyílt a látogatóközpont is, az Országházat évente megtekintő több mint félmillió turista kiszolgálására. Megszűnt és újra telepített zöldterületek, különféle térkövezés, befejezetlen emlékművek és szobrok vagy épp betonba ültetett fák ide vagy oda, a megújult Kossuth Lajos tér városképi szempontból hatalmas fejlődést jelent a korábbi állapothoz képest, ráadásul az előzetes félelmekkel ellentétben tüntetések megtartására is alkalmas.
Várkert Bazár

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot

A 2014-es év legfeltűnőbb módon választásra időzített átadása egyértelműen a Várkert Bazár április 3-i megnyitása volt. Budapest új turistalátványossága aztán mindössze három nappal később, az országgyűlési választások urnazárása után, bezárt, hogy augusztus végére teljes egészében elkészüljön. A főváros szégyenfoltjaként emlegetett, évtizedeken keresztül pusztulásra ítélt Várkert Bazár felújítása 2013-ban kezdődött meg és 9 milliárd forintba került. A rekonstrukció a Budai Vár – listánkon a 9. helyet elfoglaló – nagyszabású átalakításának nulladik ütemeként is értelmezhető.

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot

Április 3-ára, az átadóra csak az első ütem készült el, mely az Ybl által tervezett részek felújítását tartalmazta. A kert, a szökőkutak, a multifunkciós rendezvényterem, valamint a kapcsolódó közlekedésfejlesztések (új kikötő, mélygarázs és villamosmegálló) és a környék rendezése csak a második ütemben, augusztus 29-én készült el. Az egyébként, hogy a Várkert Bazár négy nap nyitvatartás után bezár további építkezések miatt, sehol nem került meghirdetésre az áprilisi megnyitó kapcsán, csak a helyszínen lehetett értesülni róla.

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot

Az épületben összesen 2500 négyzetméternyi kiállítótér fogadja a látogatókat és egy 900 négyzetméteres rendezvényterem is helyet kapott. Az Ybl tervei alapján épült komplexumból 8988 négyzetméternyi épületrészt újítottak fel, a mélygarázzsal együtt pedig 17 722 négyzetméternyi új területet építenek hozzá. Továbbá 8734 négyzetméter nagyságú kertet és udvart is kialakítottak, amely a várakozások szerint 250 ezer látogatót vonzhat évente.
(portfolio)

andre névjegye

blog.hu/user/869474 blog.hu/user/870746 http://blogger.hu/user/170038 https://www.blogger.com/profile/04913511731763672942 https://plus.google.com/116812610149169792129 https://twitter.com/andrelowoa https://twitter.com/andre_lowoa
Kategória: Budapest, Fejér, Hajdú-Bihar | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.