A római pápa látogatása Mátyás királynál

10703533_340379369420050_1528883068600742140_n

A római pápa látogatása Mátyás királynál. A kép hűen visszadja mindazt, amiről sokan igyekeznek megfeledkezni, vagy tudomást sem venni: a mindenkori magyar király hatalmasabb és tekintélyesebb volt a Vatikán vezetőjénél is. Felette földi hatalom nem létezett. Ezért is fontos megértenünk, hogy hazugság és ferdítés, miszerint Szent István idejében a magyaroknak be kellett hódolniuk a nyugatnak és vele együtt a Vatikánnak. A magyar király mindig is kívül- és felül állt az akkori hatalmi rendszeren. Nem mi függtünk tőlük, hanem fordítva.

A vatikáni zsinatokon a magyar király volt felkérve az elnöklésre. Vezetőink egyfajta ellenpólust alkottak és mindig ügyeltek arra, hogy a magyarság érdekei egy fikarcnyi csorbát sem szenvedjenek. Többek között, ezért is szúrtuk a nyugat szemét és a háttérben mindig iparkodtak arra törekedni, hogyan lehetne a Magyar Királyságtól megszabadulni.
Mátyás koráig erre nem sok esélyük volt, mert zömében olyan királyok vezették az országot, akik uralkodása alatt nem foghatott sem a fondorlat, sem a fegyveres agresszió hatalmukon. Jobb híján, így igyekeztek a magyarokkal jó diplomáciai kapcsolatot fenntartani és elismerni a totális szuveneritásunkat. Érdemes a korabeli levelezések között is kutakodni. Királyaink által, a pápának küldött levelek hangvételéből kiderül a hatalmi viszony. Királyaink egytől egyig élményszámban menő írásokat küldtek a pápának. Mátyás levelei is egyenesen zseniálisak voltak, amit maga, jó királyunk fogalmazott ékesebb latinsággal, mint azon személyek írhattak volna ilyet, akiknek anyanyelvük volt. A levelekből is pontosan kitűnik, kinek, hol volt a helye a nemzetközi ranglétrán.

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/mveszetek/3573-a-romai-papa-latogatasa-matyas-kiralynal

andre névjegye

blog.hu/user/869474 blog.hu/user/870746 http://blogger.hu/user/170038 https://www.blogger.com/profile/04913511731763672942 https://plus.google.com/116812610149169792129 https://twitter.com/andrelowoa https://twitter.com/andre_lowoa
Kategória: A mi határunk, A múlt, Adósunk Európa, E rab Föld mind az én hazám, emlékezünk, Hunyadi Mátyás | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.