Hajnali kettőkor hajkurászta a virágoskertbe vizelő egyetemistákat

Szeged – Olyan volt, mintha a Harlemben lettem volna, csak nem égett a hordókban a tűz – mondta a szombati, Hattyas sori egyetemi buli kapcsán egy olvasónk, akinek a szomszédasszonya pongyolában hajkurászta hajnali kettőkor a virágoskertjében vizelő egyetemistákat.
„Három feledhetetlen nap! Szeged egyik legnagyobb egyetemi fesztiválja!” – így reklámozta az egyetem hallgatói önkormányzata az április 23–25. között a Hattyas soron, a volt Kossuth laktanyában megrendezett Szegedi Egyetemi Napokat. A rendezvényen számtalan együttes és DJ lépett fel, és mindennap hajnalig tartott a buli.
Felejthetetlen volt a három nap a környéken lakó alsóvárosiaknak is, akikből ömlött a panasz az egyetemi buli kapcsán.
– Hihetetlen, ami itt történt. Pihenni, aludni nem lehetett, mert elviselhetetlen volt a zaj. Berezonáltak az ablakok. A fiatalok összepisilték a falakat, kapualjakat, szétverték a csatornát, disznóólat hagytak maguk után az utcán – mondta a még mindig a történtek hatása alatt álló Nagy Sándorné. A Topolya soron élő, 59 éves nő szerint már a Szivárvány utcában is be kellett csukni az ablakokat, olyan nagy volt a hangerő.

wc

A magasabb komfortérzet érdekében csatasorba állítottak plusz 15 darab WC-t. Úgy látszik, ez sem volt elég…
Amikor szombatról vasárnapra virradó éjjel negyed egykor sörösüveggel verték a hálószobám ablaka melletti esőcsatornát, felhívtam a 112-es segélyhívót, jeleztem a randalírozást, az elviselhetetlen zajt, ordítozást. Sajnos csak egy óra múlva láttam egy járőrkocsit megjelenni az utcában, de utána is ugyanúgy folytatódott a részeg fiatalok randalírozása – mondta a szintén a Topolya soron élő Bálint András. Szerinte bár a rendezők éjjel igyekeztek összeszedni a környező utcákban a szemetet, nem voltak a helyzet magaslatán. Egy másik lakó szerint a szervezők közölték vele, hogy ők csak azért felelnek, ami a kerítésen belül történik.
Egy névtelenséget kérő alsóvárosi olvasónk elmondása szerint szombat éjszaka több száz ember szabadult rá a Topolya sorra, a Szabad sajtó, Nyíl és Dobó utcára.
– A házakra, virágoskertekbe pisiltek, üvöltöztek, borosüvegeket törtek, széthajigálták a sörösflakonokat. Szombat éjjel elszabadult a pokol. Olyan volt, mintha a Harlemben lettem volna, csak nem égett a hordókban a tűz – magyarázta olvasónk. Elmondása szerint szomszédasszonya pongyolában hajkurászta hajnali kettőkor a virágoskertjében vizelő egyetemistákat. Panaszosunk elmondta, remélik, nem lesz itt többet buli.
– Mozgalmas éjszakáink voltak az egyetemi napokon. Szombaton becslésünk szerint 3-5 ezer fiatal fordult meg a rendezvényen. Szerintem a szervezők nem számoltak ennyi emberrel. Mi tizennégyen teljesítettünk szolgálatot, de ha százan lettünk volna, az is kevés lett volna. Borzalmas volt, ahogy velünk viselkedtek az egyetemisták, akik ordítoztak, italoztak és a dolgukat végezték az utcán. Olyan „ereszd el a hajam” hangulat volt, olyan szinten voltak – fogalmazzunk úgy – jókedvűek az egyetemisták, hogy egy komolyabb biztonsági rendszer sem biztos, hogy megállította volna őket – mondta Sándor János, az Alsóvárosi Polgárőr Közhasznú Egyesület vezetője.
Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben reagált a történtekre:
Intézkedtek a rendőrök a Szegedi Egyetemi Napok alatt.
A Délmagyarország megyei terjesztésű napilap 2015. április 28-i számában „Káosz és rettegés Alsóvároson az egyetemi buli miatt” című közlésével kapcsolatban a Szegedi Rendőrkapitányság az alábbi tájékoztatást adja.
A rendezvénnyel kapcsolatban számos állampolgári jelzés érkezett a rendőrségre, köztük a Délmagyarországban megnevezett állampolgároktól. A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei valamennyi bejelentésben intézkedtek.
(delmagyar)

andre névjegye

blog.hu/user/869474 blog.hu/user/870746 http://blogger.hu/user/170038 https://www.blogger.com/profile/04913511731763672942 https://plus.google.com/116812610149169792129 https://twitter.com/andrelowoa https://twitter.com/andre_lowoa
Kategória: Csongrád-Csanád | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.