Hát kérem! “Összmagyar” ez az állami földrablás akárhonnan is nézzük!

Gyur­csány ál­lam­tit­kára 750 hek­tárt szer­zett, még a na­gyit is be­vet­ték a boltba!

Jól belehúztak a szocialisták Hajdú-Biharban. Gyurcsány államtitkára és a família előhúzott 500 milliót és gyorsan vett 750 hektár földet. Még a 90 éves nagyit is bevették az üzletbe…
Kismacs, 2005. január 11. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy tehenészeti dolgozóval beszélget, amikor a kormányfő kelet-magyarországi útja során látogatást tett a debreceni Agrárgazdaság Kft. Kismacsi Tehenészeti telepén. MTI Fotó: Oláh Tibor

Kismacs, 2005. január 11.
El Qro és egy tehenész között a Forgács apuka. 2005-ben. Diadalmas-szép idők voltak!

Fél milliárd(!), azaz 500 millió forintot meghaladó értékben vásárolt készpénzért földeket a szocialista párthoz illetve magához Gyurcsány Ferenchez erősen kötődő Forgács család Hajdú-Bihar megyében.
A Hajdú-Bihar megyei árveréseken összesen 750 hektárnyi termőföldre licitáltak eredményesen az elmúlt év végén, a családi vevők között még a nagymama, a kilencven év körüli nehezen mozgó asszony is megtalálható.
Ki lett stafírozva az egész família! Akik közül a legismertebb a Gyurcsány kormány államtitkára Forgács Barnabás, aki most családostul készpénzért megszerzett magának több, mint 168 hektárnyi földet.
Forgács alig hogy kikerült az egyetemről, villámkarrier csinált még Gyurcsányék idejében. A Földművelésügyi Minisztérium­ban hamar főosztályvezető lett, aztán az őt nagyon kedvelő miniszterelnök feltűnő módon tolta előre. Amikor az európai uniós forrásokat felügyelő főosztály vezetője lett, édesapja cége gyorsan kapott 112 millió forintnyi európai uniós támogatást. Mondhatni a botrány hatására Gyurcsány Ferenc miniszterelnök – Gráf József miniszter javaslatára – gyorsan közösségi ügyekért felelős szakállamtitkárrá nevezte ki.
Előhúztak összesen 500 millát
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet honlapjára felkerült eredményösszesítő táblázatot a Magyar Idők böngészte végig. Gyurcsány exállamtitkárának testvére Forgács Beáta is négy parcellára licitált eredményesen, a közel 200 hektáros területért mintegy 142 millió forintot fizetett. Élettársa, Majtényi László Ákos szintén alaposan kiköltekezett az árveréseken. A debreceni árverésen több mint 250 hektárt vásárolt 201 millió forint értékben.
Még a 90 éves nagymamát is sikerült bevonni a nagy költekezésbe. Forgács Barnabásné, az államtitkár nagyija összesen 129 hektárt vásárolt az év végi árveréseken.
Az ex-államtitkár apja a Magyar Idők kérdésére elmondta, nem tartja kizártnak, hogy a következő körben, vagyis a várhatóan március közepén kezdődő új árveréseken ismét versenybe szálljanak az állami területekért. Úgy tűnik nem elég tehát a családi 750 hektár… S futja még többre is…
(ripost)

andre névjegye

blog.hu/user/869474 blog.hu/user/870746 http://blogger.hu/user/170038 https://www.blogger.com/profile/04913511731763672942 https://plus.google.com/116812610149169792129 https://twitter.com/andrelowoa https://twitter.com/andre_lowoa
Kategória: Hajdú-Bihar | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.