„- Börtönbe fog jutni. – Dehogyis” – egy kicsit sem fél Mészáros embere

Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester több mint 47 millió forintért újabb földeket vásárolt hétfőn az általa vezetett falu környékén. A milliárdos polgármestert Vörös József ügyvéd képviselte, aki a Puskás Akadémia elnökségi tagja, és évek óta kapcsolatban áll több Fidesz-közeli vezetővel.
Dolga végeztével felfedte magát kérdésünkre Vörös József: ő Mészáros Lőrinc képviseletében licitált a keddi földárverésen. Az ügyvédnek tehát a miniszterelnök gyerekkori jó barátja, a felcsúti polgármester adott felhatalmazást a hatvanpusztai Orbán-birtok szomszédságában fekvő, eladásra kínált föld licitjére, és úgy reméli, hogy újabb megbízásokat is kap majd a gázszerelőből lett milliárdostól.

vör

Miután más meg sem próbálkozott licitálni, Felcsút első embere két újabb földterületet csatolhat jelentős birtokegyütteséhez, az egyik 44,4 millió forintjába, a másik hárommillióba kóstált.
Jól mutatja, mennyire borítékolható volt a kormányfő környezetének vagyonszerzése az Orbán Viktor apjának tulajdonában álló, ám Mészáros által jelenleg bérbe vett hatvanpusztai birtok szomszédságában, hogy az Együtt képviselői tüntetést szerveztek a földárverés elé. „Mibű gazdagodott meg ennyire az Orbán-klán?” feliratú transzparenseket feszítettek a politikusok és aktivisták kocsijuk oldalára a Fejér megyei licitálás helyszíne előtt.
„Abban bízunk, hogy ma meglátjuk, ki az az újabb stróman, akivel Orbán Viktor a magánvagyonát gyarapítani fogja” – mondta Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke, aki Juhász Péter alelnökkel közösen beült az Orbán-birtokkal szomszédos 36 hektáros földterület árverésére. Gőgös Zoltán, az MSZP földügyekkel foglalkozó szakpolitikusa is csatlakozott hozzájuk. Ő az árverés kezdete előtt még biztosra vette, hogy senki nem fog licitálni az Orbán-birtokkal határos földterületre. „Majd megoldják máshogy” – utalt a több tucat újságíró jelenlétére. Nem lett igaza.

elm

Egy licitáló regisztrált a két Alcsútdoboz környéki földterületre. Az első sorban helyet foglaló ügyvéd ellenfél nélkül, percek alatt vitt el egy 36 hektáros és egy 6 hektáros földsávot.
Vörös József nem először járt Fejér megyei földárveréseken. Ő volt az, aki ősszel szinte az összes, Mészáros Lőrinc által vezetett Búzakalász 66 Kft. által bérelt földet is megvásárolta a polgármester számára. Akkor is többnyire ellenfél nélkül, kikiáltási áron nyert Mészáros, aki családjával együtt december végére 1391 hektár területhez jutott összesen csaknem 2 milliárd forint értékben.
Az akkor árverésre bocsátott földek között volt olyan is, amely határos a hatvanpusztai Orbán-birtokkal. Akárcsak a most elárverezett egyik földsáv.
Az eredményes licit után az „érdeklődők” soraiból, ahol a politikusok és az aktivisták foglaltak helyet, többen a „tolvaj” és a „stróman” szavakkal illették az ügyvédet.
Az Orbán-családhoz köthető hatvanpusztai birtokot a miniszterelnök édesapja vásárolta hitelre és Mészáros Lőrinc pont annyiért bérli tőle – állítása szerint gépei tárolására –, amennyit a miniszterelnök apjának évente részletként fizetnie kell. Az Együtt valószínűsíti, hogy a két kúriából és három gazdasági épületből álló birtokon élhet életvitelszerűen Orbán Viktor is.
Vörös József neve nem ismeretlen Felcsúton. A Puskás Akadémia öregfiúk csapatának vezetője és jogi képviselő volt, majd 2012-ben elnökségi taggá lépett elő. Felcsút korábbi polgármesterét váltotta az akadémia elnökségi székben, mert az – ahogy az akadémia honlapja fogalmaz – „több alkalommal is a felcsúti sport illetve a Puskás Akadémia érdekei ellen fordult”. Az ügyvéd újságírók és politikusok gyűrűjében, sietve távozott a földárverés helyszínéről. Búcsúzóul az Együtt egyik képviselője közölte vele, hogy börtönbe fog jutni, mire ő halkan azt válaszolta: dehogyis.
(NOL)
Bal-Rad komm: Miután Vörös ügyvéd úr konstatálta, hogy az Együtt egyik képviselője fenyegette meg “…hogy börtönbe fog jutni, mire ő halkan azt válaszolta: dehogyis…” – És akár azt is hozzátehette volna, hogy LEGFELJEBB VELETEK!
-Addig, amíg tolvajok fenyegetnek maffiózókat-SENKIT NEM FENYEGET BÖRTÖN!
Földrajzilag távoli hasonlat, de érdemes megemlíteni: Brazilia kormánya most bukik bele éppen a korrupcióba! Pedig ott (elsősorban is) CSAK AZ OLIMPIA ELKORRUMPÁLÁSA MIATT VAN A BALHÉ! Egy teljes ország-Magyarország-elsikkasztása miatt NÁLUNK ilyen veszély, hogy megbukjon egy qrmány!-kizárt. MOST MÉG KIZÁRT!
Addig, amíg az ellenmaffiák acsarkodnak nyálcsorogva az orruk elől elhappolt zsákmányt siratva az éppen aktuális rablóbandára, a döbrögista horda magabiztossága, veszélyérzet nélküli gátlástalansága teljességgel érthető. (A veszett állatból is kimúlik a félelemérzet!)
Vörös ügyvéd úr sem lett volna olyan magabiztos tegnap, ha CSAK EZER EGYSZERŰ MAGYAR sorakozik fel kint az épület előtt néma csendben!
Vörös ügyvéd úr és a magyar politikai maffiózók számára aggodalomra semmi ok, amíg az ellenmaffiák kaffognak rájuk.
De ha majd ezer egyszerű magyar úgy dönt, hogy ebből aztán elég!-na akkor fog elillanni MINDEN POLITIKAI MAFFIABANDA magabiztossága!
MERT BÖRTÖNVESZÉLY CSAK AKKOR FENYEGETI ŐKET!

andre névjegye

blog.hu/user/869474 blog.hu/user/870746 http://blogger.hu/user/170038 https://www.blogger.com/profile/04913511731763672942 https://plus.google.com/116812610149169792129 https://twitter.com/andrelowoa https://twitter.com/andre_lowoa
Kategória: Fejér | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.