Kaposvári Bálványtemplom

Átadták a Kaposvár Arénát szombaton. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai és parlamenti államtitkára a 6 milliárd forintból épült, akár 4 ezer ember befogadására is alkalmas létesítmény avatásakor hangsúlyozta: a vidéket sorvadni hagyó korábbi szocialista-liberális kormányokkal szemben a mai magyar kormány a vidékben látja Magyarország erejét, ezt 2015-től a Modern városok program, 2019-től a Magyar falu program is bizonyítja.

A Modern városok program 3800 milliárd forint fejlesztési forrást jelent több mint 260, köztük 11, a kaposváriak javát szolgáló projekt megvalósítására – tette hozzá.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), a somogyi megyeszékhely polgármestere arról szólt, hogy Kaposvár évekkel ezelőtt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy európai mércével mérve is még élhetőbb településsé válik, de voltak, akik csak legyintettek, hogy a tervek az asztalfiókban maradnak, az álmok álmok maradnak.

Ezzel szemben a város néhai polgármesteréről elnevezett és a Modern városok program helyi forrásait is magába foglaló Németh István-programmal az évszázad beruházásegyüttese kezdődött meg a városban, ennek első állomása a Kaposvár Aréna átadása – közölte.

A politikus történelmi pillanatnak nevezte az eseményt, amit azzal indokolt, hogy Magyarország átfogó megújításának éppen az aréna az egyik szimbóluma, amely a közösségnek, a sportnak, a kultúrának, a jövőnek, gyermekeinknek, unokáinknak épült.

Szita Károly az átadás előtt álló versenyuszodára, busztelephelyre, közlekedési központra és a Csiky Gergely Színház felújítására utalva megjegyezte: a következő hónapokban “csodáknak lehetünk tanúi” Kaposváron.

A Kaposvár Aréna 2 év alatt készült el az Arany János utcai régi sportcsarnok melletti egykori téglagyári területen, modern körülményeket biztosítva a kosár- és a röplabdázók edzéseihez, mérkőzéseihez, valamint kulturális rendezvényekhez.

A kavics alakú, kívülről a “pusztakezes” rongálások ellen karcolásmentes lemezzel borított épület legnagyobb újdonsága a multifunkcionális kialakítás: a motorosan mozgatható mobillelátóknak köszönhetően akár a teljes, 2 ezer négyzetméteres küzdőtér is használható, amelyen így egyszerre több csapat edzhet.

Az új sportcsarnok építésére azért volt szükség, mert az 1983-ban emelt régi létesítmény elavult, egyre szűkösebbnek bizonyult sport- és kulturális rendezvények megtartásához.

Az aréna építésével párhuzamosan megújult a régi sportcsarnok, a város a rekonstrukcióra mintegy egymilliárd forintot költött. Az épület új homlokzati szigetelést kapott, kicserélték a nyílászáróit, az aulája igazi közösségi térré alakult, az ingatlan körüli közlekedést járdák teszik biztonságosabbá.

(MTI)

andre névjegye

blog.hu/user/869474 blog.hu/user/870746 http://blogger.hu/user/170038 https://www.blogger.com/profile/04913511731763672942 https://plus.google.com/116812610149169792129 https://twitter.com/andrelowoa https://twitter.com/andre_lowoa
Kategória: Somogy | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.